Ha egy pár úgy dönt, hogy összekötik az életüket, sok mindent át kell gondolniuk, számba kell venniük, amikor az esküvőnek helyszínt választanak.
Polgári vagy egyházi?
Első szempont, amit mérlegelnie kell a jegyeseknek, hogy fontos-e nekik akár vallási meggyőződésből, akár családi szokás miatt a templomi esküvő. Ha igen, akkor elsődleges lehetőség az a templom, amihez kötődik a pár. Ha nem kötődik ilyen helyszínhez a pár egyik tagja sem, akkor szempont lehet a lakhelyhez vagy a lakodalom helyszínéhez való közelség.
Amennyiben csak polgári házasságot tervez kötni a pár, úgy szintén érdemes a meghívottak számához igazítani, hogy kis vagy nagy házasságkötő termet kérnek-e. Sok jegyespár gondolkodik el szabadtéri helyszínen. Itt szempont egy számukra fontos helyszín, vagy ami nagyon megtetszett nekik. Sokszor fordul elő kastélypark, tópart, egy sziget vagy egy hajó fedélzete is. Természetesen nagyon extrém kívánságok is elő szoktak fordulni (ejtőernyős ugrás, Eiffel-torony, repülő fedélzete, stb.), ezt is mérlegelnie kell a szerelmeseknek.
Vacsora vagy lakodalom?
A jegyeseknek azt is át kell gondolni, hogy milyen összejövetelt szeretne a házasságkötés után. Amennyiben csak vacsora lenne, olyan éttermet vagy helységet érdemes bérelni, ahol az étel vagy már helyben biztosított vagy megoldható a kiszállítás. A méretnél megint figyelni kell a meghívottak számára. A helyszínnél át kell gondolni, hogy állófogadást, svédasztalt vagy többfogásos vacsorát terveznek.
Fontos szempont lehet, hogy szeretne-e a pár táncmulatságot a vacsora után. A helyszínnek ehhez is alkalmasnak kell lennie. Általában nem az egész násznép táncol egyszerre, tehát ebben az esetben az ülő, falatozó, beszélgető embereknek is kell megfelelő hely és a táncoló, mulató társaságnak is.
Sok szempontot kell átgondolnia egy párnak, mire a megfelelő helyszínt kiválasztják. Ebben lehet segítségére az esküvőszervező cég, akik a pár igényének megfelelő helyszínt tudják ajánlani.